“És nem hiányzik a hús?”

Sziasztok! Csodás napot!

Egy viszonylag gyakori beszélgetést osztunk meg most Veletek, aminek a beugró kérdése:

Az Ő kérdése: „És nem hiányzik a hús?”

Biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek vegánként ezt a kérdést feltették.

Válaszom: „Nem, egyáltalán nem”.

Sőt, fogalmam sincs, hogy milyen íze van a húsnak. Olyan régen ettem, hogy nem emlékszem.

Ilyenkor látom a másik arcán, hogy ezt kicsit sem tudja elképzelni, hihetetlennek tartja. Nagyon érdekesek az emberek reakciói. Erre a kérdésre adott válaszomra sokan meglepődnek. Már nem úgy értem, hogy megbotránkoznak, csak hihetetlennek tartják. Nem tudják elképzelni, hogy milyen lehet az, amikor valaki már azt se tudja, hogy milyen az íze a húsnak. És ilyenkor vagy némán ül ki az arcukra ez a gondolat, vagy a következőt mondják, mert erre már állítás következik:

Az Ő válasza: „Hát én nem tudnék hús nélkül élni. Egyszerűen szeretem a hús ízét.”

Ennek a válasznak a hallatán a múltbeli énemet hallom, és látom magam előtt…Mert én ugyanezt mondtam. Kristály tisztán emlékszem. És tök komolyan mondtam és gondoltam is.

Erre ezt szoktam mondani, mert hát ez az igazság: „Nekem a kedvenc kajám a körömpörkölt volt és a pacal. Úgyhogy sohase mondd, hogy soha, én sem gondoltam volna, hogy vegán leszek. Azt se tudtam, mi az.”

Erre a válaszra általában elkerekedik az emberek szeme. Aranyos, amikor azt mondják:

Az Ő válasza: „Fúj, körömpörkölt, pacal, ezeket soha nem ettem meg, undorító!”

Erre még bedobok egy pár ételt, mint a szívragu, a tatár beefsteak, a töltött hurka, stb. stb., csak hogy fokozzam az döbbenetet. Mert ezeket ettem. Ezt kaptam, és hát amit eléd tesznek, azt meg kell enni, és mivel én jó kislány voltam, szót fogadtam. És hát vidéki nagyszülők révén, ahol a nagyi a szentesi húsüzemben volt titkárnő, hús volt dögivel.

Na de folytassuk a diskurzust.

Az Ő kérdése: „És akkor mi történt, hogy vegán lettél?”

Ez egyébként egy hosszú történet, és mindannyiunknak megvan a maga útja és felismerései, indoka. Az enyém a következő:

Válaszom: „Gyakorlatilag egyik napról a másikra.”

Az Ő kérdése: „Micsoda? Azt hogy?”

Válaszom: „Mindig is imádtam az állatokat. Gyerekkorunkban kisebb állatparkunk volt otthon. Voltak mentett állataink is, akiket sérülten szedtünk össze az utcán, meggyógyítottuk Őket, majd útjukra engedtük. Pl galambok, volt dolmányos varjúnk, Dodó aki kiesett a fészekből, és megmentettük, volt kisveréb, hörcsögök, Fehi és Feki, tengerimalac, Munyi, nyulak, Bob és Bobek, kutyák, Deni, Betti, liba, hal, nimfapapagáj, Lili és a párja nevére már nem emlékszem, teknősök, sünök, tényleg, amit el tudsz képzelni. Mindezt Zuglóban, és nem egy vidéki farmon.

10 évvel ezelőtt, 22 éves koromban egyik nap felébredtem, és a tudatomba hasított valami. Nem is a tudatomba, hanem a lelkembe. Vannak olyan érzések, amiket nem lehet szavakba önteni. Na ez is egy ilyen. De ha szavakkal kell leírnom, rájöttem, illetve leesett, hogy a Szem a Lélek tükre; és minden állatnak van szeme (lehet nem mindegyiknek, de amiket én a kultúránkban ismerek, azoknak van :))

És a kutyámnak is szeme van, akit imádok, és együtt alszom vele éjjelente, akinek örömmel adom át éjjel a párnámat, és betakargatom, és egymást melegítjük, és érzem a bundája illatát, és hallom az édes szuszogását.

És rájöttem…Rájöttem, hogy a többi állatnak is van családja; nekik is van mamájuk és papájuk, vannak gyerekeik, akiket szeretnek, és óvnak, akár életük árán is. Az állatok is élni akarnak; nekik is vannak érzéseik, Ők is tudnak boldogok lenni, örülni, de tudnak félni is, tudnak sírni, és az életösztön bennük is megvan.

Üvöltött a mondat az elmémben: „Egyik állat sem akar meghalni. Mindegyik küzd az életéért. Nem akarnak meghalni. A disznóvágáson síró malac, kergetik a késsel, nem tud elmenekülni, leszúrják, küzd, üvölt, könyörög, vér, halál.” Síri csönd van bennem, amikor ez leesett. Uramatyám. URAMATYÁM!

És egyetlen egy dolog jár a fejemben: „Soha többet nem eszem húst. Ilyen áron. Miattam ne kelljen egyetlen életnek se kimúlnia, csak azért, hogy én jóllakjak.”

„Kínában egyébként megeszik a kutyát.”

Az Ő válasza: „Micsoda? Jézus, azt meg hogy képesek??????? Normálisak? Barbárok!”

Hördülünk fel, hisz a mi kultúránkban a kutya az ember barátja.

Válaszom: “No de Indiában a tehén a szent állat, ott az égbekiáltó bűn tehenet ölni. A muszlim országokban pedig disznót nem esznek. Tehát minden kultúra más és más. Ha a kutyahúson kibukunk, miért nem bukunk ki más húsokon? Hisz ugyanaz, csak más a test. Áh, akkor inkább eszem növényeket.”

Az Ő válasza: „De a növénynek is vannak érzései, az is élőlény.”

Válaszom: „Igen, ez igaz. De tegyél egymás mellé egy paradicsomtövet, és egy csirkét. Próbáld ki, hogy közelítesz a paradicsomtőhöz, hogy leszakajts egy paradicsomot. Nézd meg, mi fog történni. Folyik a vér? Nem. Küzd azért, hogy odaadja a paradicsomot? Nem. Fáj neki, hogy levették a tőről? Nem. Fáj a paradicsomnak, hogy megeszed? Valamennyire igen, de biztos nem annyira, mint egy állatnak. Sír a paradicsom, hogy le akarod szakítani a tőről? Nem. Van a paradicsomnak idegrendszere? Nincs. Van családja, akitől elszakítják. Igen, a paradicsomtő 😀 Terem új paradicsom a paradicsomtőn? Igen. Félti az életét, el akar menekülni előled? Nem.

Ezzel szemben mi van, amikor késsel vagy akár kés nélkül közelítesz a csirkéhez, de azzal a szándékkal, hogy na most aztán megölöd, mert kell a vacsiba… A csirke nem hülye, ő megérzi, hogy az életére törnek, érzi az energiát, és el akar menekülni. Folyik a vére? Igen. Küzd az életéért? Igen. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy mentse az életét? Igen. Fáj neki, amikor kitekerik a nyakát, elvágják a nyakát? Igen. Van idegrendszere? Igen, van neki. Van családja, akitől elszakítják? Igen, van neki. Tud új nyakat növeszteni a csirke (és ide az összes állatot be lehet helyettesíteni), ha levágják a nyakát? Nem. Félti az életét, el akar menekülni? Igen, határozottan.

Az állatok és a növények között szemmellátható különbségek vannak. A növények több mint 90%-a víz, és noha Ők is éreznek, sokkal alacsonyabb a fájdalomszintjük.

Fantasztikus az emberi lét, és engem az tesz emberré, hogy megvan a választási lehetőségem. Van egy csodálatos elmém, vannak gondolataim, a gondolataimat pedig meg tudom valósítani. Az állatok ösztön lények, és az embert ez teszi emberré, hogy az állatoknál magasabb szinten képes gondolkodni, és képes életét irányítani, képes önálló döntéseket hozni. Emberi lényként tehát ismételten, nekem megvan a választási lehetőségem, hogy ott éljek, ahol akarok, azokkal legyek, akikkel akarok, azt egyek, amit akarok, és ezért én olyan ételeket eszem, amivel a lehető legkevesebbet ártok. Mert én így döntöttem. Úgy érzem jól magam, hogy tudom, nem tapad vér az ételemhez. Ilyen egyszerű.

Tehát visszatérve arra, hogy hiányzik-e a hús?
Nem, mert eszembe sem jutna újra húst enni.

Mivel nem egészségügyi okok miatt hagytam abba a húsevést, hanem az élet tisztelete ébredt fel bennem, és ahogy Neked sem jutna eszedbe SOHA a kutyádat roston megsütni a kerti grillen, vagy bedobni a sütőbe, (még ha nem is neked kell megölni Buksit, Totót, Brumit, Nellikét stb., hanem le tudod venni a szépen becsomagolt kutyahúst a szupermarketben), nos, nekem eszembe sem jut olyan élőlényt megenni, amelyiknek szeme van. De olyat se, aminek nincsen szeme. És lehet, hogy nem nekem kellett megölnöm, de mivel én keresletet teremtek a húsra, azaz fogyasztom, ezért másnak kell megölnie. Ezzel csak áltatom magam, és a rendszerben így is részt veszek. Másnak kell a vágóhídon dolgoznia. Lehet, hogy az ott dolgozók már immunisak a halálra és az ott tapasztaltakra csak munkaként tekintenek, de én kívülről ezt másképp látom. Én nem akarom, hogy mások miattam gyilkoljanak, ezért ezt a rendszert nem támogatom.”

Erre már nincs több kérdésük.

Általában ezen beszélgetés után, egy idő elteltével szoktak még hozzám jönni, és folytatjuk a beszélgetést, további kérdéseket tesznek fel, mert elkezdi érdekelni Őket, hogyan lehet így élni. És örömmel válaszolok minden kérdésre, és osztom meg tapasztalataimat azokkal, akik szintén élni akarnak a választási lehetőségükkel. Ami mindannyiunknak megadatott.

quotescover-JPG-59